KŐRÖS MÁRTA DIORÁMÁI

A dioráma görög eredetű szó, három dimenziós (3D) művészeti alkotást jelent. Több mint a makett, mivel az csupán egy valós vagy tervezett objektum pontos, méretarányos másolata.

Amikor kislánykoromban a babaszobámat rendezgettem, majd később fizikát tanulva villanyvilágítással szereltem fel, még nem gondoltam arra, hogy valamikor barkácsolókedvemet a művészetek szolgálatába állítom. Ma már unokáim játszanak azzal az általam készített, emeletes babaházzal, amit egykor leányaim Karácsonyra kaptak, és kis barátnőik méltán csodájára jártak.

Ezért talán nem is lehet véletlen, hogy a 90-es évek végén, december 6-ára virradóan piros tintával írt levelet találtam ablakomban. A Mikulás bácsi arra kért, hogy nagyon szeretne egyszer ő is ajándékot kapni, és lepjem meg szobájának kis makettjével, mert ez minden vágya! Kérésének örömmel tettem eleget.

Így kezdődött... Aztán sorra születtek a kis három dimenziós alkotások, a diorámák, mégpedig különféle témákban. (Pl. gyermekkor, nosztalgikus visszaemlékezések, életterek, épületek) Pedagógiai diplomával és doktorátussal felvértezve időm nagy részét természetesen hivatásomnak szentelem, ám mindig szakítok időt arra, hogy kedves hobbimnak éljek. A kis alkotások elkészítése bár rendkívül időigényes, de teljesen megnyugtató foglalatosság. Munka közben szinte szárnyalnak gondolataim, hogy mit és hogyan készítsek, hová helyezzek, és gyűjtőszenvedélyemnek hódolva bármerre is járok, lelki szemeimmel már minden kis apróságban valamilyen berendezési tárgyat látok.

1999 és 2010 között az Újpesti Közművelődési Kör művészeivel 12 közös kiállításon mutathattam be alkotásaimat. 2009. júliusában “Füred anno” címmel Somos Zsuzsa grafikusművésszel nyílt közös tárlatunk Balatonfüreden. Legelső önálló kiállításomnak 2010-ben a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium adott otthont, Mikrovilágok címmel; hálás köszönet érte! Szülővárosomban “Üdvözlet Újpestről” önálló kiállításommal 2010 májusában mutatkozhattam be. Tagja vagyok az Újpesti Művészek Társaságának.

Kiállítások>>

A babaház

Kapcsolat: korosmarta@freemail.hu

© Copyright by Klima Ernő ©

klima.erno@comunique.hu, erno@klimaerno.hu

Nagyon ajánlott böngészők!!!: Internet Explorer 8, Mozilla-Firefox, Google Chrome

Ajánlott felbontás: 1024x768